2013. február 26., kedd

Venni vagy nem venni?


Nehéz kérdés, valljuk be. Fogyasztóorientált társadalmunkban pedig pláne nincs könnyű dolgunk, ahol nagy önuralomra van szükségünk, hogy képesek legyünk nem venni.
Mint tudjuk, a vásárlási döntési folyamat gépezete az igény, szükséglet felismerésével lép működésbe. Megfigyelhetjük azonban, hogy manapság az esetek nagy részében már nem valós igény keletkezik. E jelenségnek köszönhetően pedig felütötte fejét mai társadalmunk legnagyobb járványa: a vásárlási függőség.
Ha mindenki magába néz egy kicsit, úgy gondolom, nincs olyan fogyasztó, aki ne vásárolt volna valaha olyan dolgot, amire egyáltalán nem is volt szüksége. Természetesen nem mindegy ez hányszor fordul velünk elő. Ha nem túl gyakran, akkor van esély a gyógyulásra…

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy elég sok áldozatot szedett már e kór, mely virágzását részben a technika fejlődésének is köszönheti. Gondoljunk csak bele, régen hogyan vásároltunk: ha szükségünk volt valamire, akkor kénytelenek voltunk szépen felöltözni és elmenni a termékért. A mai világban már nem kell ekkora áldozatot hoznunk: vásárolhatunk otthonról, út közben, bárhol, bármikor. A lényeg, hogy vásároljunk. A mai fejlett kütyük ezt teljes mértékben elősegítik: az okostelefonoknak, táblagépeknek hála magunkkal vihetjük a „boltot” még nyaralni is.

Ezt kihasználva gombamód szaporodnak a különféle „kuponos” oldalak. Ezekre ugye jellemző, hogy kedvezményedet felhasználhatod még akár több hónap múlva is, hiszen a lényeg, hogy vedd meg most. Mint tudjuk, itt rendkívül jó áron juthatunk különféle hasznos termékekhez, szolgáltatásokhoz, emellett azonban nagymértékben hozzásegítenek minket ahhoz, hogy könnyen olyan „fontos” dolgot akarjunk a magunkénak tudni, ami egyébként még véletlen sem jutna eszünkbe.

Be kell valljam, én nem egyszer jártam már így. Aztán csak azt vettem észre, hogy alig telik el hét, amikor ne vennék minimum 3-4 kupont. Vásároltam anélkül, hogy feltettem volna a nagy kérdést: valóban szükségem van rá? Aztán már követni sem tudtam, hogy milyen kuponokat szereztem be.  Azt hiszem ez vezethetett ahhoz, hogy egy másfél évvel ezelőtti kihagyhatatlan ajánlatnak gondolt svéd masszázsról teljes mértékben megfeledkeztem: egy hete döbbentem rá, hogy az ajándéknak szánt kupon felhasználatlan maradt. Természetesen nekem köszönhetően, hiszen át sem adtam.
Aztán még rábukkantam 2 lejárt társára is…

Úgy érzem, én vagyok a tökéletes vásárló: fizetek és még a terméket sem viszem el. Hát kívánhatnának jobbat?

2 megjegyzés:

  1. Észrevettem, hogy mikor nincs pénzem, ellenállhatatlan KELL NEKEM érzésem van a legtöbb dologgal kapcsolatban. Aztán, mikor végre van, kiszámolok, rászánok bizonyos összeget a vásárlásra, és hirtelen nem találok SEMMIT. Semmit, ami tetszik, ami igazán kéne, sőt, ami kellett két hete most az sem kell. Akkor tetszett, nem, nem ez a jó szó, muszáj volt hazavinni, nem tudtam, most megtehetem, és nem akarom. Miért?!? Ezt sulykolja a média, a társadalom. Érezd rosszul magad, ha nincs meg mindened (és még annál is több), halmozz, gyűjts, raktározz, költekezz!!

    Aztán rájöttem... mikor nincs pénzem, rossz kedvem van. Befolyásolható és irányítható vagyok. Megvezethető. Hirtelen egy rosszulöltözött senkinek érzem magam. Kell valami, amitől jó kedvem lesz. Gyorsan vegyünk valamit. Rosszabb eset, mikor az utolsó pár ezer forintomon tényleg veszek is. Mert miután fizettem, elfog a bűntudat, hogy most már annyim sincs mint volt, viszont van egy százhuszonharmadik nyári trikóm... januárban... csak mert akciós volt... és most, az amúgy is rossz lelkiállapothoz és szegénységhez, társul a bűntudat és az ítélkezés is, önmagam felé. Hurrá.

    Miután erre rájöttem, tudatosan kerülöm a boltokat. Kuponakciókat olvasatlanul törlöm. Ha vásárolni megyek sok pénzzel, egy órás nézelődés után telítődöm a látvánnyal és a tömeggel, és alig várom, hogy hazaérjek és ne menjek bolt közelébe jó ideig, de, hogy megtehetném, megvehetném, ez már elegendő a sikerélményhez.

    A vásárlási mánia tényleg betegség. Viselkedési függőség. És mint minden függőségnek, ennek is érzelmi hiányosság és űr az alapja, amit - tévesen - azt hiszünk, a termékekkel (ki)pótolhatjuk. De nem. Azt gondolom, aki megteheti, és mindenáron halmozni akar, végülis, nem árt vele... főleg, ha olyan mint én - félévente összegyűjtök mindent amit nem használok, és elajándékozom. Így a sok felesleges költekezés nem volt hiábavaló, sokkal inkább adomány. Ha már pénzt nem adományozok.

    VálaszTörlés